A számodra megfelelő parfüm kiválasztása sohasem egyszerű feladat, mivel rengeteg titkot árulhat el rólad, ráadásul még a környezetedre is nagy hatást gyakorolhat.

Bár a boltok polcait sorra lepik el az újabbnál újabb illatok, a szakértők szerint érdemes néhány nagy klasszikust is kipróbálni, mivel ezek az eszenciák nem véletlenül állták ki az idők próbáját. Néhány közülük olyannyira jól sikerült, hogy akár még 100 év múltán is képes elcsábítani a nők érzékeit.

Lássuk, melyek ezek pontosan!

Elsőként Christian Dior a DOUGLAS-nál is megvásárolható Miss Dior parfümjét említenénk, amely már 1947 óta jelen van a parfümériákban. Természetesen manapság már más összetevőkkel.

Hogy minek köszönheti a sikerét?

Nos, véleményünk szerint leginkább annak, hogy elegáns, nőies, erőteljes, de mégsem hivalkodó. A benne lévő vanília, tonkabab, szantálfa, rózsa, bazsarózsa és gyöngyvirág együttese igazán kellemes érzetet nyújt az orr számára. Olyat, mintha hatalmas, vegyes, illatos virágcsokorba szagolnál bele. 

Ezért is használja sok hölgy esküvői parfümként, de jócskán akadnak olyanok is, akik eredetileg nem feltétlenül ezt az illatszert gondolták ki maguknak, ám olyannyira megragadta őket az aromája, hogy végül mégis ezt vásárolták meg.

És ha mindez még nem lett volna elég, a parfüm nőies, hercegnős külsejű üvegcséje is igazán figyelemre méltó. Nincsen olyan sminkes polc vagy asztal, amelyen ne mutatna jól.

Egyéb örökzöld illatok

Nem mehetünk el szó nélkül a Yves Saint Laurent misztikus, keleti világot idéző illata, az Opium mellett sem, amelynek a palackját a szamurájok által viselt japán ópiumtartó doboz ihlette.

Manapság ugyan már a továbbfejlesztett változata, a Black Opium található meg inkább a boltok polcain, amelynek a fejillatában a rózsaszín borssal fűszerezett körte gyümölcsös jegyei a narancsligetek virágával keverednek. Az intenzíven kávés szívjegyet pedig jázmin akkordok és melengető vanília teszi teljessé. 

Minden idők egyik leghíresebb parfümjével zárnánk a sort

Az annó még a ragyogó Marylin Monroe által is viselt Chanel N°5 illatát Ernest Beaux francia vegyész olyannyira jól eltalálta, hogy hosszú-hosszú évtizedek után sem talált vetélytársra az illatszerek piacán. 

Ezen pedig nem is kell csodálkozni, mivel az aromák összjátéka igazi kényeztetést nyújt az orr számára. A kompozícióban elsőként az aldehidek, az ylang-ylang, a neroli és a citrusos tónusok lépnek be, ezt követően pedig megjelennek a rózsa, a harangvirág és a jázmin finom jegyei. 

Végül pedig előtérbe lép a parfüm alapját adó ámbra, ízletes vanília és a melengető szantálfa, amelyet a pacsuli keleties akkordjai tesznek teljessé. Lélekben elrepít minket a francia Aubazine-ban, ahol a vegyész a nyarait töltötte.

Kép forrása: douglas.hu